Filmkészítés      Kiadói tevékenység      Kommunikáció      Kreatív tervezés   
Megoldásaink / Filmkészítés

Cégünk a megrendelő igényeihez igazodva vállal reklám- és bemutatófilm készítést.

A filmkészítés olyan csapatmunka, amit csak összeszokottan, jó hangulatban lehet csinálni. Cégünk 2004 óta gyárt reklám és dokumentumfilmeket. Az évek során olyan csapatot sikerült kialakítanunk, akik képesek minőségi munkát rövid határidőn belül elkészíteni.

Dokumentumfilmjeinket fesztiválokon, és különböző televíziókban, legtöbbször a Duna Televízióban, mutatták be, illetve több filmünk már az egyetemi oktatásba is bekerült, reklámfilmjeink a kereskedelmi tévéken futnak.

"A filmes munka (miként bármely más alkotótevékenység) mindenekelőtt belső és nem külső - fegyelmező és gyártási - követelményeknek kell, hogy megfeleljen, mert az utóbbiak valójában csak megtörik a munka ritmusát, ha rájuk alapozunk mindent. Hegyeket lehet elmozdítani, ha különböző korú, jellemű és vérmérsékletű, különböző múlttal rendelkező emberek már-már egy családot alkotva, azonos szenvedélytől fűtötten dolgoznak egy egységes koncepció megvalósításán. És ha valódi alkotói légkör alakul ki közöttük, akkor teljesen lényegtelenné válik, hogy végeredményben ki találta ki az egyik vagy másik gondolatot, hogy ki oldotta meg ezt a nagytotál-problémát, kinek jutott eszébe egy sikeres panorámakép, kinek egy pompás megvilágítás, vagy épp az, hogyan lehet az ábrázolás tárgyát a kamera szemszögéből még előnyösebben felvenni."
(Tarkovszkij: A megörökített idő)